Szemleblog - írja a közösség
Ez a blog a Nolblog közösség írásainak és a hozzájuk érkezett kommentek szemléje.

Nolblog Saját blogom Segítség Noller

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

A nőnapi ügyek mellett élénken érdeklődik a közösség azon képviselők ügyei iránt, akik nem tudták, hogy nem szabad egyszerre két helyről is költségtérítést vagy tiszteletdíjat fölvenni. Hiába, ez a pörgős élet. Van, aki azt felejti el, hogy nem szabad (újabban) a közszférában havi kétmillió forintnál többet keresni.

A nemtudás érdekesmód a kormányzó pártokhoz köthető. Elébb Zsiga Marcellnek, Miskolc fideszes alpolgármesterének kellett szégyenkeznie és bocsánatot kérnie a törvénysértés miatt (ez most már egy ilyen mea culpával is elintézhető). Aztán viszont Kalmár Ferenc szegedi KDNP-képviselőről is kiderült, hogy dupla gázsit kapott.

A tájékozatlan képviselők ügyeit ecsetelő egyik cikkünkhöz szólt hozzá stefan, mégpedig így:

"Csak ne mi kapjuk a legtöbbet!" (Ismeretlen sárazsadányi szőlőbányász sírfelirata)

Stefan-é a mai Komment csont, bingó, gratulálunk!

2
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A kedves közösség fantáziáját erőteljesen megmozdította Pokorni Zoltán ma reggeli tévényilatkozata, melyben arról volt szó, szüksége van-e a magyar társadalomnak olyan oktatási szakokra, mint a bálnatenyésztés. Hogy a bálnát tenyésztenék, kétséges, de apróságokon ne akadjunk föl. Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa, XII. kerületi polgármester balneológiai értekezését sokan láthatták, hallhatták. A NOL is beszámolt róla, itt.

A cetológia és a balneológia közti különbségre sok-sok kommentelő felhívta a figyelmet, a kabarészínház ehhez képest kutyafüle. Ebből az derül ki, Pokorni minden valószínűség szerint tudja, mi a különbség a gyógyvizekkel kapcsolatos tudomány és a cetológia között, de az átvezetés nagyon szerencsétlen volt.Erre vonatkozott az a megállapítás, hogy Pokorni beégett.

Született szép számmal tudományos meghatározás is a balneológiára.

A legszellemesebb jajdefáj kommentelőnk definíciója volt.

'bal-neológia: az MSZP megújításával foglalkozó tudományág'.

jajdefájé a mai Komment Csont. Bingó!

A TV2 felvétele a reggeli műsorról itt tekinthető meg.

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az olvasók precízen beszámolnak kommentjeikben a földrengéssel kapcsolatos érzéseikről. A rengés 18.41-kor történt, az epicentrum Oroszlány környékén volt,  Budapesten is lehetett érezni. Rengett a föld, sokan pánikba estek címmel számolt be az eseményről a NOL.

"Én például pánikba estem - írta kommentjében Beela, és hozzáteszi: - Ahogy írta a Nol.
Ez aztán a jól értesültség."

A napi kommentcsontot mégsem neki, hanem Cselcsabinak osztom, aki földrengés idején sem veszítette el humorérzékét. S maradt ideje arra, hogy a rengést összekapcsolja a "liberális filozófusok" elleni eléggé fura hajsza momentumával (Heller Ágnes, Radnóti Sándor és mások ellen hetek óta cikkeket közöl a Magyar Nemzet, az újság láthatóan nehezen tud megbirkózni a tényekkel).

"(A földrengést) én is éreztem Zuglóban a panelben a hetediken - írja cselcsabi. - Épp a Nyíri Kristófot néztem, a munkásőr múltját magyarázta. Nem tudtam, hogy a plafon szakad-e le vagy a föld indult el alattam."

Gratula. A Komment csont ma cselcsabi nevű kommentelőnké. :-))))))

2
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Historikus a Trianonnal kapcsolatos butaságokról ír

Történelemhamisítók

című bejegyzésében. Így fogalmaz: "Tele van velük az ország. Részben tudatlanok, részben az objektivitás teljes hiánya jellemző rájuk, részben relativisták. Vannak közöttük csekély műveltséggel rendelkezők, vannak közöttük politikusok, vannak közöttük kiváló értelmiségiek, akik saját prekoncepciójuk alapján kívánják látni a történelmet, vagy annak bizonyos eseményeit vagy szakaszait."

A Komment Csontot a mai napon medve1942 kapja, aki a Trianonért felelőssé tehető jobboldali nacionalistákról (és a feledékeny, emlékezetkihagyásos, zsidó-károlyizó utókorról) szóló posztot ekképp kommentelte:

"...A történelmi igazságokat csak annyira ismerjük, mint a buddhista tanmese hat vak embere az elefántot...".

Bingó. Historikusnak és a vitában részt vevőknek köszönjük az értékes és egymást tisztelő hozzászólásokat.

medve1942-nek őszintén gratulálunk.

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A mai nap csúcshozzászólásáért járó Komment-csontot ezennel ünnepélyesen átnyújtom fsp bloggerünknek, aki

Üzent Égernek a Fidesz

című bejegyzésében ekképpen reagálta le azt, hogy az új kurzus az elmúlt években az orbáni politikának oly sok szívességet tevő orvoskamarai elnöknek most látványosan fityiszt mutatott, s nem csinált belőle sem egészségügyi minisztert, s nem jutalmazta államtitkári székkel sem.

fsp a következőképpen reagálja le az esetet a hozzászólások között:

"...szerintem is Égerrel üzentek, így járnak az árulók.
Olyan, mintha egy levágott lófejet talált volna az ágyában..."

Bingó!

 

1
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Fidesz és Orbán Viktor a Nemzeti Együttműködés dokumentumát függesztetné ki a közintézmények falán. A NOL szerkesztősége meg más egyebeket is. De nem szeretne diktatórikusan dönteni, segítséget kér olvasóitól, bloggereitől. Eddigi kommentekből válogatás.

cica | 2010. július 5. | 16:31:30

egy szép erotikus képet. inkább szexelne mindenki....

horvathka | 2010. július 5. | 16:58:38

A Szijjártó úr azt mondta, hogy az előírt helyekre a nyilatkozatot azért kell kifüggeszteni, mert ott sok ember megfordul.
Azt hiszem egy fontos és nagyon nyilvános helyet kihagytak ahová az önmagukkal egyetértés nyilatkozatát ki kellene függeszteni.
Ezeket a nyilvános helyeket többféleképpen jelölik. 00; toalett; WC stb. Itt legalább lenne ideje a "zembereknek" olvasni!
Horvathka

EmbraguesViaweb | 2010. július 5. | 17:00:58

Függesszük ki:

Oly megnyugtató Viktor, hogy itt vagy nekem,
Hogy minden bajban fogod a kezem,
Hogy nem hagysz el soha, hogy viszont szeretsz,
Hogy velem együtt sírsz és nevetsz.

A legdrágább kő vagy, mely másokat karcol,
de ő nem tűr karcolást.
A legnemesebb szív a tiéd, mely inkább
vérzik, minthogy megsebezzen mást.

Szeretlek Viktor

EmbraguesViaweb | 2010. július 5. | 17:17:54

"Aki velünk van, az nincs magánál"

mojszejew | 2010. július 5. | 17:26:06

A rendelőkben az orvos rendelését.
A hivatalokban a nyitvatartást ugy, mint a boltokban.
A demagog szöveget mindenki otthon tegye ki magának.
A bevásárolni valót otthon a hűtőre, de én nem akarok OV-re hasonlitani, még rém álmaiban se!!!!!!!!!!!

KinDzaDza | 2010. július 5. | 17:28:05

Én csupán egy idézetet függesztenék eme brilliáns politikai munka (ebből is látható mennyire komoly politikusok vannak jelenleg a kormányban) mellé:

„A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ”
-George Orwell: 1984-

masterroofs | 2010. július 5. | 17:29:52

A nyilatkozat helyett Orbán Viktor orvosi zárójelentését függeszteném ki, választ kapnánk sok mindenre.

KannibálTatárÚr | 2010. július 5. | 17:38:51

Én felfüggeszteném a hülyeséget Mo.-on legalább tíz évre.

Packard | 2010. július 5. | 17:42:18

Én Orbán Viktor első fizetés-bércédulájának (amit Parlamenten kívül kapott!) a másolatát. Gyanítom nincs ilyen papíros.

(Egyetemről a Parlamentbe)

Sanna Panna | 2010. július 5. | 18:02:45

Javasolnám a magyar Nobel-díjasok fényképét, de minimum neveit kifüggeszteni - ha már építjük a nemzeti öntudatot... (sok magyar kettőt sem tudna felsorolni)

Vagy egy dokumentumot, ami azt taglalja, hogy egy demokratikus államformában mire való az alkotmány, és ebből kifolyólag hogyan illik azt módosítani.

Vagy a "diktatúra", "diktátor", "forradalom", "sajtószabadság" és a "független (bizottság)" definícióit. (és a definíció szavainak pontos értelmezését, mert mostanában túl kreatívan értelmez a kormány mindent)

És természetesen egy életnagyságú Viktor szobrot, amit mindenki megcsókolhat.

De egy Gyurcsány-szobor sem lenne rossz, mert azon meg mindenki levezethetné a feszkóját, úgyis mindenért ő a hibás, ugyebár.

Rugotán | 2010. július 5. | 18:20:45

Köteleznék minden WC tulajdonost, hogy ezen helységekben függesszenek ki minden kormány nyilatkozatot, az elrendelt alakzatban. Mint tudjuk régen ez volt a munkások pihenője! Most legyen a "munkások, értelmiségiek kulturális olvasó helye". Itt nyugalom van s a drága "forradalmi-idő" is hasznosan telik el, pláne, ha ismerik ezen nyilatkozatok tartalmát. Éljen és virágozzék a dicsőséges "urnadobozos forradalom"!

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!
A Jobbikos EP-képviselőknek jogukban áll felszólalni az Országgyűlésben. Morvai Krisztina szerint itt az idő, hogy végre egy új erő legyen a  magyar politikában. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A rendszeres szociális járadék havi 27 000 forintja éhen halni sok, túlélni kevés. De milegyen azokkal, akik kapják? Tudunk segíteni, vagy hagyjuk őket éhen veszni? Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Paul Lendvai cikke heves és „ütős” reakciókat váltott ki az olvasókból. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Hertha az FTC-t, a fradisták a Hertha szurkolóit verték meg. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kövér László is érintett lehet egy furcsának tűnő üzleti tranzakcióban, amelyről egy hangfelvételen beszélnek. A hangfelvételt Fót alpolgármestere mutatta be. Fidesz, korrupció, kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Magyarországon továbbra sem büntethető a holokauszt tagadása.Lendvai Ildikó szerint mostantól minden neonáci megnyilvánulás mögött ott lesz Orbán Viktor felelőssége. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Vannak-e, lehetnek-e feszültségek a Jobbikon belül? A Heti Válasz esszéistája szerint igen, a Nollerek szerint.... Kommentszemle

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Orbán Viktor harcra készül, Pokorni szerint sokan ácsingóznak a Turulra, de az a Fideszé. Idézetek Párt XXIII. kongresszusáról és válogatás a kommentekből.

Elolvasom »

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A német nyelvterület ehyik legbefolyásosabb lapja a Die Zeit „A fasiszták zászlaja alatt” címmel közölt cikket néhány napja.  Erlauer lefordította a cikket, pomperyberlin pedig ismertette, majd a szöveg  sajtóviszhangját is közölte.  Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A nagyiknak és papiknak jelentős szerepet osztott a kormány, a Vezessük be az ingatlanadót! című komédiában. Ugyanis az ingatlanadó fizetése alól felmentették az állami intézményeket, az egyházakat és a nyugdíjasokat. Mi következik ebből? Mindenki a nagymamákra és a nagypapákra íratja majd az ingatlanát. Kommentek és blogok az ingatlanadóról >>

Elolvasom »

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Életveszélyes fenyegetést kapott Szakonyi Péter a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg, Solymosi Eszter Csapásmérő Alakulatától. Az újságírót "egy páros héten fogják kivégezni" a "Jobbik megrágalmazása" miatt.

Elolvasom »

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Fekete bakancsot kapott Balogh Zoltán Fideszes képviselőtől Draskovics Tibor rendészeti miniszter tegnap a Parlamentben. Az emberek vegyesen, de hevesen ítélték meg az akciót. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!
Akinek telik italra, cigarettára és egyéb élvezeti cikkekre, az nincs olyan nehéz helyzetben, hogy segélyezni kelljen. Ezt Gadács önkormányzata mondta. Az ötletre más önkormányzatok is vevők, de az Alkotmánybíróság nem. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Jobbik benn valószínüleg benn lesz az Európai Parlamentben a Marketing Centrum legfrissebb felmérése szerint. Olvasóink szenvedélyesen reagáltak a hírre. Kommentszemle.

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!